Sziasztok!
Elérkezett a várva várt nap. Reméljük, már legalább annyira vártátok, mint mi. Nagyon izgulunk, hogy mit gondoltok majd róla, ezért írjátok meg nekünk véleményeiteket hozzászólás formájában. Akkor nem is húzzuk tovább az időt: jó olvasást!
Liv és Nix
A kosármeccs
Feljebb tekertem a kocsimban a hangerőt, amint ráfordultam a Säbener Straßéra.
Az utca közepe felé haladva már messziről láttam a többi épület és a zöld
lombkoronával burkolt fák közül kimagasló piros-fehér edzőközpontot, ahová én
is igyekeztem. A nyitott ablakon beáramló menetszél belekapott a hajamba, a
lemezjátszóból szóló régebbi nyári sláger pedig bekúszott a fülembe.
Tökéletesen indult a reggelem, nem mellesleg pedig a világ legtökéletesebb
munkahelye felé tartottam.
2011 óta dolgoztam a Bayern Münchennél, mint csapatorvos és masszőr. Egy
évvel korábban, gyakornokként kerültem a bajorokhoz, és eleinte mindenféle
apró-cseprő feladatot rám bíztak a feletteseim, amikhez nekik nem fűlött a
foguk. Mindig mézes-mázosan megkértek erre-arra, például, hogy szerezzem be a
hiányzó vagy éppen fogyóban lévő gyógyszereket, vagy intézzem az unalmas és
órák hosszat tartó irodai papírmunkát, én pedig fanyalogva teljesítettem a
kéréseiket. Utáltam. Azt akartam, hogy komolyan vegyenek, és fontosabb
dolgokkal is megbízzanak. Erre azonban még várnom kellett néhány hónapot, de
megérte. Azóta nagyon szerettem ezt a munkát, és a világért sem cseréltem volna
el másra.
A piros-fehér sorompó felemelkedett az autóm előtt, lehetővé téve, hogy
begördülhessek az edzőközpont területére. A személyzet számára fenntartott
parkolóban megkerestem a V. W. monogrammal ellátott helyemet, és mérnöki
pontossággal beálltam a két szomszédos kocsi közé. Leállítottam a motort,
kioldottam a biztonsági övet, aztán kiszálltam és becsaptam magam mögött az
ajtót. A csomagtartóból kiszedtem a sporttáskámat, lazán a vállamra dobtam, és
elindultam be az épületbe, egyenesen az öltözők felé. Lenyomtam a kilincset, de
az ajtót zárva találtam, ezért előkerestem a zsebemből az apró kulcscsomót,
amit még a legelső munkanapomon kaptam. A zárba dugtam a beleillő kulcsot,
elfordítottam, és beengedtem magam. Nagyon úgy tűnt, hogy jó szokásomhoz híven
ismét elsőként érkeztem. Ledobtam a cuccaimat a nevemmel jelölt padra, a
farmeremet gyorsan a csapatmelegítőre cseréltem és a kinti hűvösre való
tekintettel a Bayern címeres pulóveremet is magammal vittem az edzőpályára.
A játékosaink közül jó páran már megérkeztek, ők egyelőre a teraszon
ücsörögtek kényelmes fotelekben és beszélgettek, egymást ugratták, meg jókat nevetgéltek.
Távolról ugyan nem hallottam őket, de az arcokon láttam, hogy remekül
szórakoznak. Csapaton belül kifejezetten jó volt mostanában a hangulat, a
légkör, hiszen magabiztos előnyt tudhattunk magunkénak a Leverkusennel és a
Dortmunddal szemben a Bundesligában.
- Helló! – köszöntem a srácoknak mosolyogva, mikor odaértem hozzájuk.
Tenyeremet a nekem háttal ülő David vállára fektettem, majd lehajoltam és
nyomtam egy puszit az arcára.
- Szia – fordult hátra hozzám széles mosollyal az arcán.
Amióta elkezdtem itt dolgozni, azóta barátok vagyunk. Abban az időben ő
elég sokat volt sérült, így rengeteg időt töltöttünk együtt. Hamar kiderült,
hogy rengeteg olyan dolog van, amit mindketten szeretünk, sok közös pontot
találtunk egymásban, és szinte azonnal egy hullámhosszra kerültünk. Ezek után
már nem csak itt, az edzőközpontban találkozgattunk, és nem csak az Allianz
Arenában, hanem eljártunk együtt ide-oda, vagy egyszerűen csak átmentünk
egymáshoz látogatóba. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy elválaszthatatlan
barátok legyünk, és ez az állapot a mai napig nem változott köztünk.
- Ma együtt fogunk szaladgálni, örülsz? – kérdeztem tőle. A változatosság
kedvéért megint sérült volt, bár ez szerencsére csak egy könnyebb sérülés volt,
és mostanában már a gyógyulás útján járt. Még nem edzhetett a többiekkel, de jó
úton haladt a visszatérés felé.
- Tudod, hogy imádlak, Ria, de most már szívesebben futkosnék velük –
intett a kis asztaltársaság felé.
- Majd eljön annak is az ideje – veregettem vállon. – Na, pattanjatok
fel, ti lusta disznók – intéztem következő szavaimat vigyorogva a többi
egybegyűlthez. – Nézzétek, már Guardiola is itt van – biccentettem az éppen
akkor érkező edző felé, aki még mindenhova figyelt, csak ránk nem. A segédjével,
Hermann Gerlanddal nevetett valamin hangosan, meg úgy, hogy még a leghátsó
fogai is látszottak; szóval olyan igazi spanyolosan. Igazából nagyon
idegesített, egyáltalán nem voltam oda érte. Eddig sem edzői teljesítményben,
emberileg meg főleg nem tudta überelni Heynckest, de valamilyen szinten ő is a
főnököm volt, ezért együtt kellett élnem vele.
Ahogy közelebb ért, üdvözölt mindenkit, kiosztott néhány feladatot, majd
a zöld gyepre vezényelte a kis csapatot. Én meg David át lettünk küldve a
szomszédos, kisebbik pályára, hogy tegyük a dolgunkat Müller-Wolfhart doki
felügyelete alatt. Az edzővel ellentétben az orvosunkat nagyon kedveltem, jó
kapcsolatot ápoltunk, ami főleg annak volt köszönhető, hogy mindig lelkesen és
odaadóan tettem a dolgomat. Az egyik kedvenc alkalmazottja voltam a csapatnál.
- Legalább egy pöttyös labdát rugdoshatnék – húzta el a száját David,
miközben mellettem kocogott a pálya széle mentén. Nagyon nem volt ínyére, hogy
hosszabb ideje csak futóedzéseket végezhet, és ezt minden adandó alkalommal
hangoztatta is. Hiányzott neki a legjobb gömbölyű barátja.
- Majd hétfőn este focizhatunk egyet – jegyeztem meg a jövő heti, késő
délutánra tervezett grillpartira célozva; meg ügyelve arra, hogy ez nehogy az
orvosunk fülébe jusson. Le is vágná a fejem, ha kiderülne, hogy a gondosan
összeállított rehabilitáció mellett heti rendszerességgel, titokban milyen
meccseket játszunk le a focista házának udvarán a barátaival kiegészülve.
- Jó, hogy mondod, még el kell mennem bevásárolni egy csomó mindent. Mit
akarsz inni?
- Hát sört – vágtam rá. Bajor születésűként csakis ez az ital jöhetett
szóba nálam.
- Alaba! Ne most udvarolj Victoriának! – kiabált oda nekünk a doki, aki
kiszúrta, hogy nem teljesen azt csináljuk, amit kellene. – A feladatra
koncentráljatok!
Innentől kezdve az edzés végéig igyekeztünk jól viselkedni. Erre főleg
azért voltunk képesek, mert a különböző gyakorlatokat én már nem csináltam meg
vele, csak irányítottam közben a játékost.
Az edzés végeztével megbeszéltük, hogy a parkolóban még találkozunk,
aztán mindketten az öltözők felé vettük az irányt. Gyorsan átöltöztem,
bedobáltam mindenemet a táskámba, majd elindultam ki a kocsimhoz. David „jó”
szokásához híven megvárakoztatott, és utoljára érkezett a csibésztársaival, Ribéryvel,
Götzével, Shaqirival meg Reusszal – aki egy hónappal Götze leigazolása után
szintén csatlakozott a csapathoz, nem kis felháborodást kiváltva ezzel a BVB
szurkolóinak körében. Őt is kikiáltották Júdásnak, mint Mariot; elégették a
mezét, vagy kivágták belőle a nevét; és mindenféle rosszindulatú üzeneteket
küldözgettek neki a közösségi portálokon. Idővel aztán csillapodtak a kedélyek,
főleg miután a Mainz tehetsége, Szalai Ádám Dortmundba igazolt, és futószalagon
történő gólgyártásba kezdett, amivel rendre megnyerték az aktuális
mérkőzéseiket, és egy ideig vezették is a tabellát.
- Végre itt vagy, azt hittem már sosem jössz – sóhajtottam fejcsóválva. –
Sziasztok! Sok sikert estére, holnap találkozunk! – intettem oda a többieknek
mosolyogva, majd visszafordultam Davidhez. – Délután akkor kosármeccs?
- Persze. Bevásárolok hétfőre, lepakolom otthon a cuccot, aztán fél
négyre ott vagyok érted – sorolta.
- Remek – bólintottam. – Akkor szia – öleltem át, majd beszálltam az
autómba, bekapcsoltam a zenelejátszót, és elindultam haza.
Nem laktam túl messze az edzőközponttól, néhány perces utazás után már az
apró garázsomba álltam be, ami a barátságos környezetben fekvő, közepes méretű
kertes házamhoz tartozott. A házat a családomtól kaptam, miután lediplomáztam.
A nagyszüleim és a szüleim hónapokig gyűjtögettek rá, hogy végül meg tudják
venni nekem, és ennél jobb ajándékot nem is kaphattam volna tőlük. A közelükben
voltam, hiszen tőlem néhány saroknyira laktak mindannyian, mégis önálló életet
élhettem. Ha hiányoztak, egyszerűen csak átsétáltam hozzájuk. Ők mindig
szívesen láttak.
A küszöböt átlépve, letettem a táskám a sarokba, kibújtam a cipőmből, és
a konyhába indultam. Korgott a gyomrom, már alig vártam, hogy kivehessem a
hűtőből az előző nap sütött rántott húst, megmelegíthessem, és majonézes
kukoricával megehessem. A főzőtudományom nagymamámnak hála a legbonyolultabb
ételek többségére is kiterjedt, ezt kihasználva pedig igyekeztem változatosan
és egészségesen étkezni. A majonéz mondjuk pont nem tartozott az egészséges
kategóriába, viszont finom volt, szerettem, és éppen ezért néhanapján
megengedtem magamnak.
Ebéd után elmostam a koszos edényeket, és nekiláttam készülődni a
kosármeccsre. Ez annyiból állt, hogy a szekrényem mélyéről előkerestem a hatos
számmal ellátott Bayern címeres kosárlabda mezemet, belebújtam, és
megszemléltem magam a tükörben. Nem tartottam magam egy nagy kosár rajongónak,
igazából nem is ismertem minden egyes szabályt, de szurkolásban jó voltam, az
egyszer biztos. Még mielőtt elkezdtem a bajor csapatnál dolgozni, rengeteg
meccsen voltunk kinn a családommal, hisz igazi tősgyökeres Bayern szurkolók
vagyunk. Sokszor az is előfordult, hogy nem csak a hazai, de az idegenbeli
mérkőzésekre is elkísértük imádott csapatunkat. Esetemben ez mai napig így van,
csupán annyi változott, hogy most már nem egyszerű rajongásból, hanem
hivatásból utazgatok velük szerte Németországban, illetve Európában.
Kerestem egy hajgumit, laza kontyba kötöttem a hajam, aztán levágtattam a
lépcsőn az emeleti szobámból, és a fürdőbe mentem, hogy fogat mossak. Mire
végeztem, David is befutott. Úgy be volt öltözve, mintha minimum az Északi
sarkra készültünk volna, már csak a nagykabát hiányzott róla, pedig odakint –
annak ellenére, hogy már október volt – tombolt a meleg.
- Nem sülsz meg? – kérdeztem, miközben az Audija felé tartottunk. Nemet
intett a fejével, majd kitárta előttem az autó ajtaját. – Nahát, milyen
lovagias valaki – jegyeztem meg nevetve. Nem voltam hozzászokva ehhez, a
németek nagy többsége ugyanis kifejezetten figyelmetlen tud lenni ilyen
dolgokban.
- Összeszedjük Holgert is útközben – jelentette be, miután kényelmesen
elhelyezkedett a kormány mögött. – Ott meg majd találkozunk Jerome-mal.
- Okés – bólintottam. – Hallgatunk zenét?
- Persze! – vigyorodott el, majd benyomta a lemezlejátszót. Rossz
előérzetem volt, és néhány másodpercen belül be is igazolódott a sejtésem. Az
autót betöltötte Justin Bieber hangja, ahogy a Baby című számát énekli.
- Más nincs? – érdeklődtem. Vele – és a csapat egy részével – ellentétben
én egyáltalán nem voltam oda ezért a srácért, és fogalmam sem volt róla, hogy
ők mit esznek rajta.
- A-a – rázta meg a fejét, majd rázendített a refrénre. Csodálatos hangja
volt egyedül is, de néhány perccel később már Badstuber is ott tartózkodott
velünk egy légtérben, és ketten adtak nekem privát koncertet, amit
természetesen nagyon élveztem. Nem győztem hangoztatni, mennyire örülök, hogy
inkább világklasszis focista lett belőlük, és nem indultak a DSDS egyik
évadában sem.
A kosármeccsen ezúttal nem tette tiszteletét sok Bayern sztár, hiszen
gőzerővel készültek az esti, Schalke elleni meccsre. Csak a három sérült;
Badstuber, Boateng és Alaba jelent meg, és természetesen Uli Hoeneß, aki
mindkét csapat sorsát szívügyének tekintette, és felváltva szentelte hol az
egyiknek, hol a másiknak a figyelmét. Érdekes, hogy a kosárcsapat meccsein
általában sokkal felszabadultabb volt, viccelődött, együtt nevetett a megjelent
játékosokkal, míg ha fociról volt szó, komolyabban kezelte a dolgokat.
Hogy őszinte legyek, eléggé untam a meccset. Azt hittem, ez csak azért
van, mert nem voltam tisztában a szabályokkal, de ahogy oldalra néztem, láthattam,
hogy a srácok figyelmét sem kötötte le igazán. Jerome a telefonján pötyögött,
Holgi meg David pedig már az esti találkozóra tették meg a tippjeiket. Nem volt
kérdés, melyik csapat győzelméről beszéltek, csak a gólkülönbségben nem
értettek egyet. Badstuber szerint kíméletesek lesznek a bajorok, Alaba viszont
nagy arányú vereséget akart mérni a kékekre. Sokáig nem bírtak dűlőre jutni,
végül fogadást kötöttek. Holgi 2:0-t tippelt, David 4:0-t, a tét pedig egy
tálca sör volt.
- Szerintem három lesz – kotyogtam közbe. – Gólszerzőket is akartok?
- Nem – felelte Badstuber. – De ha három lesz, tiéd a tálca sör –
ajánlotta nagylelkűen.
Miután megkötöttük a fogadást, mindhárman elégedetten dőltünk hátra a
hátralévő öt percre. A Bayern csapata végül magabiztosan hozta a meccset, így
elégedetten indulhattunk haza. Illetve csak indulhattunk volna, ha Holgi nem
ajánlja fel, hogy nézzük nála, közösen az esti meccset és szurkoljunk a
srácoknak. Na meg döntsük el, kié lesz a fogadás nyereménye.
Jó harmincöt perccel később már Holger Badstuber lakásának a kanapéján
ültem, kezemben egy tál pattogatott kukoricával, oldalamon a két jómadárral, és
vártam, hogy vége legyen a felvezető műsornak és elkezdődjön a Bayern-Schalke
találkozó az Allianz Arenában.
A srácok egymást túlkiabálva szurkolták végig a meccset, nagyon jól
szórakoztam rajtuk. Engem szinte szóhoz sem hagytak jutni, főleg azután nem,
hogy a csapatunk megszerezte a második gólt is. Onnantól kezdve mindketten
annak drukkoltak, hogy a saját tippjük jöjjön be. Badstuber azt akarta, hogy
fújják le a meccset, David meg azt, hogy négy gólig meg se álljunk. Végül
mindkettejük nagy csalódására a fogadásból én kerültem ki győztesen, ugyanis
Basti és Reus találata után Gomez is bevette Fährmann kapuját, így a
végeredmény 3:0-ra módosult.
- Na, mikor kapom meg a nyereményemet? – fordultam hozzájuk, miután
kibosszankodták magukat, hogy mindketten elveszítették a fogadást. Azonban még
mielőtt válaszolhattak volna, csörögni kezdett a telefonom. Kiszedtem a táskám
oldalsó zsebéből és kivonultam vele a teraszra, odabent ugyanis még hangosan
szólt a tévé, biztosan nem hallottam volna tőle a hívó fél egyetlen szavát sem.
- Victoria Weiß – szóltam bele. Nem ismertem a számot, amiről kerestek,
ezért mutatkoztam be.
- Szia! Nem tudom, emlékszel-e rám, de az egyetemen csoporttársak
voltunk. Karl Schneider.
- Á, Karl, persze! – Azonnal eszembe jutottak a közös évek. Nem
mondhatni, hogy barátok voltunk, de elég jó kapcsolatot ápoltunk az egyetemi
évek alatt. – Miben segíthetek?
Elmondta, hogy az unokahúga azt a feladatot kapta a sportkommunikátorin,
hogy válasszon egy sportágat, amit közelebbről megfigyel, majd készítsen
jegyzetet is erről, de még nem találtak neki helyet. Arról érdeklődött,
lehetne-e lehetőség arra, hogy a lány megnézzen egy Bayern edzést nálunk.
- Majd holnapra mindenképp utánajárok ennek – ígértem. – De szerintem
semmi akadálya nem lesz – tettem hozzá. A Bayernnél általában nem volt gond az
ilyesmivel, szívesen látták a diákokat, és amiben csak tudtak, a segítségükre
voltak.
- Nagyon köszönöm, előre is. És gratulálok a csapatnak. Jó éjt! –
búcsúzkodott Karl. Én is elköszöntem tőle, letettem a telefont, aztán
visszatértem a srácokhoz egyezkedni, hogy mikor kaphatom meg a tálca sörömet.
A feladat
A kezem mögé rejtettem ásításomat. Az
első sorok egyikében ültem, nem akartam, hogy az előadó lássa, mennyire unom az
általa választott témát. Nem az álmosság volt az egyetlen nyűgöm. Még csak fél
órája ültem az ülőalkalmatosságon, de máris fájt a hátsó felem. Azt mondják,
egyetemistának lenni jó, ám én mégsem éreztem magam egyszer sem így a müncheni
egyetemen eltöltött két évem alatt. De hajtott a célom, és abban, hogy
véghezvigyem gyerekkori álmom, még ez sem akadályozhat meg. Bevallom a
kiselőadás maradék részéből el-elkalandozó gondolataim miatt egy szót sem
jegyeztem meg vagy legalább fel, de a tény, hogy az egyik csoporttársammal
kialakulóban van valami, és este másodjára találkozunk úgy, hogy az együttlétet
randevúnak nevezzük, megnyugtatott. Biztosan nem fog nagyon ódzkodni, ha
elkérem a jegyzeteit.
Szerencsére nekem ezután véget ért a
nap, így beraktam az üres füzetemet a táskámba, aztán elindultam a megállóba,
hogy megvárjam a buszt, ami az árvaház utcájában áll. Az egyetem előtti
szökőkutat tanulók vették körül. Volt, aki még csak most érkezett, volt, aki
csak beszélgetett a csoporttársaival. Miközben elhaladtam mellettük, megcsapott
a nevetésük, az ismerősöknek pedig odamosolyogtam.
A nem túl hosszú, de nem túl rövid
buszút után elsétáltam az otthonig, ahol körülbelül huszonöt gyerkőc lakott.
Még amikor elsőéves voltam, volt egy kis gond az árvaházban, önkénteseket
kerestek, és én is egy voltam a pár ember közül, aki jelentkezett. Bár már nem
volt szükség a segítségemre, nagyon szerettem ezek között a gyerekek között
lenni. Mivel sajnos mindegyikük megtapasztalta, milyen az, amikor nincs
semmijük, egytől egyig jóindulatúak voltak, senki sem hitte azt, hogy ő több
lenne a társainál, függetlenül attól, hogy ő volt-e a legidősebb vagy a
legszebb.
Amikor hamar véget értek az előadások,
rendszerint beugrottam hozzájuk. A kicsiknek mesét olvastam, hogy könnyebben
elaludjanak, a nagyobbaknak pedig segítettem a házi feladatukban.
Elmondhatatlan érzés, hogy mennyi szeretettel képesek megajándékozni egy-egy ilyen
apró gesztusért.
- Szia, Mia! – szaladt felém az ötéves
Anna. – Már vártunk – fogta meg a kezem, hogy maga után tudjon húzni. Egy nagy
terembe vezetett, ahová le voltak téve a kinyitott ágyak, néhány lurkó feküdt,
páran pedig még a pizsamájukat húzták fel, de Annát leszámítva már mindenki az
ágya közelében volt.
Két nevelő lépett a szobába, hogy
megnézzék, mindenki a helyén van-e, majd miután Anna a kezembe adta az egyik
széken heverő mesekönyvet, olvasni kezdtem.
Az első történet a jól ismert Hercegnő
és a béka volt, amit már számtalanszor felolvastam nekik, de könyvhiány miatt
nem tudtam mást tenni. Az árvaháznak azóta is voltak anyagi gondjai, bár már
nem volt olyan vészes, mint akkoriban, amikor segíteni kezdtem, így nem volt
pénzük újakat venni. Ma ugyan üres kézzel állítottam be, mert nem volt már időm
bemenni a boltba édességért, hiszen akkor nem tudtak volna időben lefeküdni, de
megfogadtam, hogy legközelebb, amikor jövök, egy mesekönyvet fogok hozni.
A gyerkőcök a mese felénél el is
aludtak, ezért nem folytattam tovább a történetet, féltem, hogy valakit esetleg
zavarna a hangom és felébredne. Miután halkan a helyére csúsztattam a könyvet,
kimentem a szobából és becsuktam magam után az ajtót. A tanulószobába mentem,
ahol már rajtam kívül több nevelő is a gyerekek füzetei felett gubbasztott,
hogy rávezesse a helyes megoldásra a diákokat. Mivel ma nem kaptak sok
írásbelit, nem tartott sokáig megoldani őket, így hamarabb haza tudtam menni,
hogy készüljek a randevúmra.
Amikor a házhoz értem, lenyomtam a kapu
kilincsét, de a vas nem adta meg magát, ezért a táskám legalján lévő kulcsom
után kezdtem kutatni. A nagybátyámmal, Karllal éltem itt. München túl messze
van Berlintől ahhoz, hogy szinte minden nap idáig utazzak. Először azt hittem,
emeletes ágyas, undorító, konyhai kosztos kollégiumban kell lehúznom az
egyetemi éveimet, de Karl, amint megtudta, hogy ide vettek fel, rögtön
felajánlotta, lakjak vele, és pénzt sem fogadott el ottlétemért cserébe. Tehát
Karllal minden szempontból jól jártam. Nem lesz vékonyabb a pénztárcám, vagyis
anyáéké, és mégis egyedülálló, felnőtt nőnek érezhetem magam, mivel nem köt ki
semmilyen szabályt, és nem is szól bele az életembe. Összességében ő a kedvenc
és a legjobb nagybátyám. No meg az egyetlen.
Megtaláltam a kulcsot, a zárba helyeztem
és elfordítottam jobbra. A műveletet megismételtem a bejárati ajtónál is, így
pillanatokon belül már a cipőmet szenvedhettem le magamról. Farkaséhes voltam,
ezért kézmosás után megmelegítettem a tegnapi bolognait, majd amilyen gyorsan
csak tudtam belapátoltam. Evés után elmostam magam után a mosatlant, és
felsöprögettem. Úgy gondoltam, kijár nekem egy kis pihenés a suli után, a randi
előtt, úgyhogy leültem a TV elé, amiben ma sem találtam semmi érdekeset, de az
idő legalább eltelt.
- Szia! Milyen napod volt? – jött haza
Karl, feltéve a rutinkérdést.
- Unalmas, fárasztó.
- Mint mindig – jegyezte meg általános
elégedetlenkedésemet. – Ma este mész el?
- Igen. Majd a meccs eredményét jegyezd
meg nekem! – utasítottam, mire mosolyogni kezdett.
- Persze, hogy elmondom majd –
biztosított róla.
Mind a ketten nagyon szerettük a focit,
és bár én Berlinben éltem eddigi életem, a Bayernnek drukkoltam. Októberben már
javában ment a bajnokság, de az esti meccset a találkozóm miatt ki kell
hagynom.
Peter hétre jött értem, addigra már
teljes harci díszben álltam. Nem szoktam sokáig készülődni, legalábbis az
átlaghoz képest, de valamiért most képtelen voltam eldönteni, mit vegyek fel.
Több stílusú és színű ruhadarabot is kipakoltam az ágyra, felvettem őket, ám ez
sem segített a döntésben. Karlt kellett megkérnem, hogy véleményezzen, így az
összes összeállításban kivonultam elé. Neki azonban semmi érzéke nem volt
ezekhez a dolgokhoz. Jobb ötlet híján a barátnőmet kellett felhívnom, hogy
meginterjúvoljam, szerinte melyik lenne a tökéletes. Kezdetben azt hittem,
erről az esélyemről is le kell mondanom, ugyanis figyelmen kívül hagyva
kérésemet, arról kezdett mesélni, hogy jött össze ma délelőtt egy sráccal, majd
legalább fél órát áradozott a barna hajú, mély tekintetű, 25 éves pasijáról,
aki most költözött be az utcába. Mindig szívesen meghallgattam, most viszont
nem volt időm, és pontosan tudtam, hogy ez a kapcsolata is maximum egy hónapig
fog tartani, hiszen tudván lévő dolog, hogy rövid idő alatt mindenkit megun. Csoda,
hogy engem még nem hajtott el. Végül, miután szóltam neki, hogy elég lesz a
meséből, inkább segítsen, teljesítette kérésemet, így amint letettük a telefont
belebújtam a fekete rövidnadrágomba és egy piros pólóba, amin egy sárga smiley
volt. Sejtettem, hogy nem puccos, kiöltözős helyre megyünk, egyáltalán nem
jellemző Peterre.
Az első randin borzalmasan untam magam,
de nem akartam ennyi alapján dönteni, ezért fogadtam el a másodikra való
meghívást is. Mindenkinek lehet rossz napja, az is megeshet, hogy én nem voltam
a helyzet magaslatán. Ma vacsorázni mentünk, bár éhes nem voltam, mivel
általában este nem szoktam enni. Már a rendelésünkre vártunk, amikor
előhozakodtam a jegyzetekkel.
- Persze, hétfőn beviszem – ígérte. –
Egyébként te kitaláltad már, melyik sportnak és hogyan jársz utána egy kicsit
részletesebben?
Ha nem említettem volna még,
sportkommunikátorira járok, és a múlt héten az egyik tanárunk azt a feladatot
adta, hogy egy szabadon választott sport színfalai mögé nyerjünk nagyobb
betekintést, majd készítsünk róla jegyzetet.
- Fogalmam sincs – vontam vállat. –
Éjjel-nappal ezen jár az agyam, de semmi ötletem. Neked?
Igazából megint kezdtem elunni a
beszélgetést. Amióta beültünk a kocsiba csak a suliról volt szó, más témát
hiába hoztam fel, nem tudtunk róla huzamosabb ideig társalogni. Miközben
beszélt, figyelni kezdtem a körülöttünk lévőket. Jobbra egy család ült, két
kisgyerekkel, akik folyamatosan csacsogtak, balra pedig egy öreg házaspár ült,
ki tudja, lehet már a negyvenedik házassági évfordulójukat ünnepelték. Remélem,
egyszer én is megtalálom majd a párom, ahogy ez a néni is tette. De tudtam,
hogy az az ember, aki mellett negyven évet szeretnék leélni, nem Peter lesz.
- Ne haragudj, nem lenne
gond, ha hazamennék? Nagyon fáj a fejem – füllentettem.
- Dehogy. Hazaviszlek –
ajánlotta, majd fizetés után így is tett.
Az autóban még felhozta, hogy majd
megbeszélünk egy másik időpontot, mire unott majddal válaszoltam. Nem volt
kedvem ma este közölni vele, hogy nem lesz következő alkalom. Amikor megérkeztünk
gyorsan kiszálltam a kocsiból, hogy ne akarjon megcsókolni, ahogy legutóbb is
próbált. Intettem egyet, aztán eltűntem az ajtó mögött.
- Hamar jöttél – mondta Karl, miközben
levettem a vékony kabátot és a cipőt, majd leültem mellé.
- El se kellett volna menni
– legyintettem, aztán én is a képernyőre tapadtam.
Eddig egy góllal vezetettek a pirosak,
de még volt hátra fél óra, ami alatt megállás nélkül beszéltünk, többek között
a játékosokhoz, mint egymáshoz. Az első alkalommal, amikor leültünk meccset
nézni, a kilencven perc alatt végig azért könyörgött, hozzáteszem sikertelenül,
hogy fogjam be a szám. Rövid két hónap alatt azonban már ő sem tudta megállni,
hogy ne beszéljen. Végül a mérkőzést három góllal nyerte meg kedvenc csapatunk.
Vidáman öleltük át egymást egy pillanatra, ahogy mindig is tenni szoktuk
egy-egy győzelem után, majd rákezdtünk a stadionban felcsendülő Stern des
Südensre. Egyikünknek sem volt jó hangja, de mióta együtt laktunk megszoktuk
egymás különböző hóbortjait, így hát azt is, hogy minden nap megcsillogtattuk
énektudásunkat, vagyis jelen esetben ének-nem-tudásunkat.
- Még nem mondtam, de kaptunk egy kis
plusz munkát. Választani kell egy sportágat, aminek alaposabban utánajárunk. A
nehézség pedig az, hogy személyes tapasztalat kéne. Nem tudom, mit csináljak.
Sokaknak van mindenféle kapcsolata, és el tudnak menni egy-egy híres
sportolóhoz, hogy megnézzék az edzését, de nekem nincs ilyen. Valami ötlet?
- Nem akarok semmit ígérni, de holnapig
majd utánajárok pár dolognak – válaszolta, majd jó éjszakát kívánt, és eltűnt
az ajtó mögött.
Nem is értem, miért nem fordultam hozzá
hamarabb. Az az ember volt, aki minden helyzetben feltalálta magát, és
mindenből kedvezően jött ki, amikor kellett, elő tudta húzni a megfelelő
kártyát. Szerettem volna ezt a tehetségét elsajátítani tőle, ám idáig még nem
sikerült.
Követtem a példáját, és én is eltettem
magam másnapra, de előbb gyorsan lezuhanyoztam. Elég hosszú ideig hagytam, hogy
folyjon rám a meleg víz, ami álmosítóan hatott rám, ezért összekaptam magam és
megtörölköztem. Amint alattam volt az ágy, már csukódtak is lefelé a szemeim.
Szerencsére hétvége volt, így
kipihenhettem az egész hét fáradalmait. Nem terveztem, hogy korán kelek, de
Karl nem hagyta, hogy tíznél tovább lustálkodjak, hangos dörömböléssel keltett.
Igazából mindig korán kelt, én meg későn, de általában halkan tevékenykedett,
hogy ne keltsen fel. Úgy tűnt, ma reggel máshogy vélekedik.
- Kinek van a legjobb nagybátyja?
- Mi van? – dörzsöltem meg a szemem. –
Tíz percet adj! – motyogtam miközben a fejemre húztam a paplant, ő pedig
nevetve csukta vissza az ajtót.
Mivel kíváncsi voltam, hogy miért ő a
legjobb a világon, tíz perc múlva tényleg kinn voltam a konyhába, és az elém
tett szendvicset majszoltam, várva, hogy belekezdjen mondandójába.
- Van egy ismerősöm, aki a Bayernnnél
dolgozik masszőrként. Felhívtam, megkérdeztem, hogy van-e lehetőség megnézni
egy edzést vagy akármi ilyesmi. Az előbb hívott vissza, hogy el van intézve,
hogy egy hetet a csapattal tölts.
- Milyen Bayern? –
értetlenkedtem. Reggel volt még nekem, nem tudok csak így egyik pillanatról a
másikra figyelni.
- Jaj, ne csinálj már úgy, mintha szőke
lennél! – forgatta a szemeit. – FC Bayern München, a kedvenc focicsapatod.
- Komolyan? – néztem rá nagy
szemekkel. Tuti, hogy csak ugrat! Sokszor előfordult már, így egy idő után már
azt sem hittem el neki, amit komolyan mondott.
- Visszamondhatom – vont
vállat.
- Nem! Ne! De tényleg? –
továbbra sem hittem el. Még mindig azt gondoltam, hogy jó szokásához híven
kamuzik.
- Igen. Hétfőn már mehetsz
is, ha megfelel. – Itt kezdett leesni, hogy nem, most tényleg minden szavát,
sőt betűjét komolyan gondolja.
- Köszönöm!
A nyakába ugrottam és jó ideig nem
engedtem el. Majdhogynem olyan volt, mintha az apukám lenne. Eddig bármivel
fordultam hozzá, másnapra elintézett helyettem mindent. Csak az a baj, hogy a
hátralévő életem nem lesz elég ahhoz, hogy mindent megháláljak neki.
Sziasztok!
VálaszTörlésSzerintem nagyon izgalmas történetnek ígérkezik, biztos,hogy olvasni fogom. :) A Justin Bieberes résznél majd' meg haltam a röhögéstől. :DD
Siessetek a folytatással, kíváncsian várom, hogy merre fognak alakulni a dolgok. :)
Puszi
Nia
Szia! :)
TörlésNagyon örülök, hogy tetszett az első rész, annak ellenére, hogy izgalmas eseményekben igazán szegényes volt :D Bevezetésnek pont jó volt, a többivel kapcsolatban meg megígérhetem, hogy nagyon izgalmasak lesznek :D És igyekszünk majd vicces részeket is beletenni, mint itt a JB-s :D
a folytatás minden vasárnap jön majd, szóval már csak kettőt kell aludni ;)
xoxo
L.
Szia:D
TörlésÉn is örülök, hogy tetszett, de mivel csak ismételni tudnám kedves írótársamat, csak annyit mondok: köszönöm, hogy írtál:)
Nix
Sziasztoook!:)
VálaszTörlésNagyon vártam már a kezdést, de ezt tudjátok, jó párszor elmondtam. xD Na, nem dumálok tovább a semmiről, inkább kezdem olvasni! :D
Először is Líviának: Hm, masszőr? Jól hangzik! :D Guardiola kevésbé hangzik jól, én Juppot akarom! :'( Nem akarom, hogy a Bayern azt az idegesítő spanyol focit játsza. :( Nem csodálom, hogy Alaba várja, hogy visszatérhessen. A futás rossz. xD Szerintem semmi értelme, egy labda már izgalmasabbá teszi a dolgot. ;) Kijátszák az orvost, mi? Ügyesek ám, csak nehogy valami gond legyen belőle. :/ Gonoszak a fanatikusok, de legalább Marco is nálunk van. :D Ádámka meg Dortmundban gyártja a gólokat? Jól teszi, csak a Bayern vezetését ne hátráltassa. ;))) Kosárlabda...Azt se tudom, hogy eszik-e vagy isszák. xD Én is unatkoztam volna, pacsi! :) És még egy a fogadás megnyeréséért! :D Szóval így ismeri meg egymást a két csaj. :) Gondolom Daviddal beszélgethet is majd...:D
Last but not least Nix: Ejj, Amelia ki akarja használni a pasiját? xD Nix, tartasz nekünk egy erkölcsi előadást is? Ez tök jó, hátha valakire hatással lehetsz, ezzel nem egy ilyen érzéketlenre gondoltam, mint én. ;) De ettől függetlenül aranyos részecske lett. *.* Ez a Karl jóarcnak tűnik, remélem, ez a későbbiekben sem változik meg. :) Ezt a "nem tudom eldönteni, hogy mit vegyek fel" dolgot sosem értettem, bár az nagyban megkönnyíti a döntést, hogy kevés ruhám van. xD Ha az első ennyire rossz volt, akkor én nem hiszem, hogy elmentem volna a másodikra, de a jegyzetekért bármit.xD. És a második is szar, nehogy harmadik is legyen! ;) Tényleg ő a legjobb nagybáty a világon! :D Nekem is kéne egy ilyen. xD Szóval továbbra is nagyon szimpetikus. :)
Nagyon tetszik! Várom a folytatást! Mikorra várható? *.*
Puszillak Titeket! :D
Helló kedves Kornélia!:D
TörlésLíviás részre majd reagál az illetékes;) és akkor ugorjunk a nekem szóló részhez:
Ameliácska csak ritkán tesz ilyet xD De egyébként elsősorban nem a jegyzetekért találkozott vele, tényleg azt hitte, hogy ebből kisülhet még valami jó is. Hiszékeny, mi? xD
Erkölcsi előadás... xD nem annak szántam, de az örök titok marad, miért írtam bele xD
Karl az én drága nagybátyám hasonmása<3 Hogy megváltozik-e? Meglátjuk:D
A mit vegyek fel dolgot már kifejtettem neked a délutáni kommentemben xD Én sem szoktam sokáig szenvedni:D De egyébként sok ruhával nehezebb:/ xD
SzimpEtikusKarl:D Mostantól így hívjuk, jó? :DxD
Folytatás vasárnap, mert: HA VASÁRNAP, AKKOR DOUBLE DATE!:D
Köszi a hsz-t:)
Pusz, Nix
Szia drágaa :)
TörlésSportorvos ÉS masszőr, ez ilyen bónuszfeladat, tudod xD Jó dolgom van, mi? :P Hidd el, mi is Juppot akarjuk... Tudod milyen borzasztó volt leírni azt, hogy GUARDIOLA AZ EDZŐ? szörnyű. De hát nem tudunk mit csinálni, ha a bácsi nyaralni megy :/ De ne aggódj, itt nem lesz spanyol foci! Ezt garantálom, pedig igazából nem is vagyok bennfentes, mint Ria.
Naja, kijátsszuk megjegyezhetetlen nevű dokit, rosszak vagyunk. :D Ne félj, nem lesz baj, főleg, hogy végül arra a focira nem is fog sor kerülni (lesz helyette más a következőben :D).
Adná az isten, hogy tényleg jöjjön Marco is. Leo elmegy, Leitner elmegy, Lewa is elmegy... Nem lesz ott semmi spanja, szóval akár jöhetne is xD Ja, Ádámot leigazoltam oda, mert úgy tartotta kedvem xD
Pacsi! Bár a fogadást nem volt nehéz megnyernem, remélem erről Niki nem fog árulkodni... :D
ójee, ha vasárnap, akkor DD! már csak kettőt kell aludni ;)
xoxo
L.
Sziasztok!
VálaszTörlésMa gondoltam hogy ráveszem magam és felnézek ide is és láttam hogy pont ma raktátok ki az első részt.Bevallom nem a német csapatok a kedvenceim és főleg nem a Bayern hanem inkább Chelsea fan vagyok de már csak Marco és Mario miatt is szántam el magam hogy elolvassam.Mikor az első pár sort olvastam teljesen magával ragadott az egész és nem akartam abbahagyni, olvasni akartam tovább és tovább.Ki tudja lehet a végén megkedvelem a német csapatot. Ria szimpatikus lánynak tűnik és a barátja David is az.Igaz először utána kellett néznem hogy most igazából ki is ez?Focista vagy csak egy jó barátja a csapatnak és épp megnézi az edzést.Bocsi nagyon nem vagyok jártas a német fociba ez itt is látszik. Mia viszont a kedvencemmé vált.Tetszett, a randi meg minden és hogy hogy "lépett" le róla.Kíváncsi vagyok hogy jön majd a lányok életébe a két kedvenc német focistám.Nagyon jól megírtátok. Gratula hozzá lányok.És bocsi hogy ilyen esetlenül álltam az egészhez.
Puszi Adrius :D
Szia! :)
TörlésÉn akartam neked elsőként válaszolni, mert mindig nagyon-nagyon örülök, ha valaki olyan kezd bele egy németes történetbe, aki amúgy nem is szereti őket. (És ha már itt tartunk, én is bevallom, hogy nem a Chelsea a kedvencem, sőt, szóval valószínűleg én is így állnék hozzá egy kékes történethez - ha elolvasnám őket, de olyan gonosz vagyok, hogy bele sem kezdek ilyenekbe xD)
Jó olvasni, hogy már rögtön az eleje ennyire lekötött (főleg, hogy az az én részem volt ^.^), remélem itt maradsz a továbbiakban is, és esetleg máskor is írsz nekünk :))
Nem célunk megszerettetni senkivel a németeket, de ha ez lesz a történet mellékhatása, akkor nagyon büszke leszek magunkra. :)
Húú, kezdj el készülni, a következő részben németfocista-áradat jön, nem csak David lép színre :D Majd szépen lassan megismered őket, ne aggódj. Egyébként meg nem fognak sűrűn szerepelni a többiek, bőven elég Marco és Mario nevét ismerni ;) (ja meg David, haha)
A gratulációt köszönjük, az "esetlenség" {amit igazából észre sem vettem ;)} pedig el van nézve, ne aggódj miatta. :)
xoxo
L.
Szia!
TörlésDrága ElsőAkarokLenni Lívia leírt minden fontosat:D De próbálok valami mást alkotni:D
Valóban nem célunk, hogy német rajongókat faragjunk, de mindig külön öröm, ha sikerül valakivel megszerettetni a kedvenceinket:D A Chelsea-t viszont szerintem a legjobb történettel se tudnád megszerettetni velem:D Esetleg teszel rá kísérletet?:D
Olyan boldog vagyok, hogy Miát kedveled, el sem hiszed:D Remélem, a továbbiakban is jó barátnők maradtok:D
A következő részben csak olyan játékosok lesznek, akiket mindenképp jó, ha ismersz, még akkor is, ha nem szereted őket;) Egyébként imádnivalóak:D Majd meglátod:P
Ha nem buktatod le magad, fel se tűnt volna, hogy esetlen vagy:D Csak határozottan, hidd el, hogy ha hülyeséget mondasz is, igazad van xD Talán Líviától ezt majd sikerül elsajátítanod:D (Szeretlekmajooom<3)
Na, a zárójeles rész, természetesen nem neked szólt:) Köszi, hogy írtál, vasárnap "találkozunk":)
Nix
Sziasztok ! Tegnap írtam volna már, ha a MÁV is úgy akarja, de nem akarta, mert kétszer annyi volt az utam hazafele, mint kellett volna, meg a buszomra is vártam húsz percet, szóval tízre sikerült hazaesnem, akkor meg már élni nem volt erőm, nem hogy még leírni komit írni. Techinkaliag most sem szabdna, de mindegy :D
VálaszTörlésSzerintem én egész életemben nagyon szívesen rohangálnék gyógyszerekért, és rendezgetnék papírokat ha ott dolgozhatné (a Barcát meg se említem, mert akkor közutálat tárgya leszek...xD) Sajár monogrammos parkoló? :D Menőőő :D
Blee, nncsen az a pénz, amiért én szaladgálnék, csak úgy... Na jó, ez így hülyeség, mert edzésen muszáj (éjjen soká a vonalfutás...xD)
Megtévesztettél. Az első Guardioláról írt mondatodban (olyan igazi spanyolosan nevetett) megörültem, hogy jéé, valami pozitívat írsz róla. mert nálam a spanyolos nevetés pozitív. De a következő mondatodal rám cáfoltál, és rájöttem, hogy kamu volt az egész, tényleg nem csíped. Pedig jó edző ám, tényleg. (Hé, ő is triplázott a Barcával, rögtön az első évében :D)
Alabáról még mindig a szurkolók éneklős videó jut ezsembe... No sebaj :D Bár valószínüleg most már az Alaba plusz pöttyöslabda kép is elég erősen az elmémbe ég majd :D
Szóval Reus is müncheni lett? :d Ám legyen, bár valóságba ne, jöjjön inkább Ádámka :D Jó,jó, hogy rugdossa a gólokat, de a Dortmundban (bár, ha gólkirályt csináltok belőle :DDDD jó, oké lelőttem magam :D)
Miért? Miért, miért Bieber? xD Mi van abban a gyerekben a stílustalanságon kívül? xDD Tálca sörben fogani? Úgy is kell azt :D Én eddig még csak dobozban fogadtam, de legközelebb lehet átállok tálcára...xD
Tetszett Mia karaktere, egyrészt a "nem figyelekórán, majd elkérem a jegyzetet dolog" megmosolyogatott, viszont tlátszik, hogy hatalmas szíve van, hogy segít az árvaházban.
A randira viszont kár volt a hosszú készüldés, kellemetlen, mikor nincs közös téma... :DD bár legalább a jegyzet meglett - a lényeg :D
Én sem tudok csendben meccset nézni, és ez elsőre mindenkit zavar, de vagy megszokják, vagy ők is rászoknak... :D
Karlt csípem, rendes, hogy így segít Miának. Tényleg a "legjobb nagybátyj" :D a "Milyen Bayern?" kérdésen behaltam :D Lehet ennyire reggel? :D
Mindenesetre kíváncsian várom Mia érkezését a csapathoz. Meg úgy ámblok a folytatást, szóval tessék sietni ;) Nagyon tetszett, szuper volt :)
puszi, Dorcsy
Sziaa! :D
TörlésÉn már csak ismerem a közlekedést - mondjuk a buszozásban vagyok inkább otthon xD - szóval átérzem a helyzetet :DD Örülünk, hogy "megszegted a szabályokat", és jöttél írni nekünk :D
Dehogy lennél közutálat tárgya, olvass egy kicsit fentebb, szeretjük más csapatok szurkolóit (én meg hozzászoktam már a Barcához, azt hiszem... xD)
Saját monogramos parkoló bizony, meg a világ legjobb munkahelye *-* Irigylem ezt a Riát, komolyan :D
Szegény kis David nem tud mit tenni, de már nem kell sokat várnia a nagy visszatérésre. Addig meg túléli a futásokat.
Elhitted, hogy pozitív lesz? Nálam? Egy spanyol? Ejjejj... :D Martinez az egyetlen spanyol, akiről jelen pillanatban jókat írnék, de ő nem az edzőnk - sajnos. Guardiola előtt meg akkor itt a lehetőség, tripla az első évben. Várjuk. Tárt karokkal. :D
NANANANANANANANAAAAA DAVID ALABA! ALABA, DAVID ALABAAAA :D Szeretjük <3
Szóval Reus is az lett (és jó a haja, oké? :D Nem akarom többet hallani, hogy nem :D). Ezt az Ádám-gólkirály dolgot majd még meggondolom, de nem fogunk szezon végéig eljutni a történetben, szóval csak képzeld el, hogy az lett :D
Én is ezt kérdezem, akárhányszor meglátom a képet Reusról, amin büszkén pózol a JB-koncertjegyével... De nem tudok rájönni :D
folytatás vasárnap, mert ha vasárnap, akkor... {Niki, folytasd ;)}
xoxo
L.
Szia-szia!:D
TörlésHidd el nekem a BKV sem jobb a MÁV-nál xD
Öhm a Barcáshoz csak nagyon futólag és nagyon apró betűsen, hogy Lívia meg ne lássa, annyit tennék hozzá, hogy Hala Madrid! xD
Akkor térjünk át Miára:D Neked is elmondom, hogy nagyon örülök, hogy tetszik Mia karaktere:D Na, és persze az árvaházas jelenet, ami mindenkinek elnyerte a tetszését:D
Bizony, a jegyzet a lényeg, mert a tanulás az egyetlen fontos dolog az életben. (EL NE HIDD!XD csak ki vagyok készülve már a sok tanulástól, így jön ki belőlemxD)
A hangos meccsnézés a legjobb:D Ha csak ülsz és nézed, az annyira uncsii:D Szerintem bealudnék:D
Ó, ennyire reggel minden nap lehet:D Fogadjunk, hogy te is visszakérdeznél, ha azzal támadnálak le, hogy figyuzz, holnapután mész a Bayernes fiúkhoz xD
Bizony már nem kell sokat várni, mert... várjál, folytatom:D
...DOUBLE DATE! :DDD
Pusza, Nix
UI: JB menő, ezen nincs mit magyarázni, csak el kell fogadni xDDDD
Sziasztok!
VálaszTörlésMár másodszorra kezdek el komit írni nektek, és most végre be is tudom fejezni. Itt az ideje az én első komimnak is :D
Először is nem is tudom hol kezdjem. :D Nagyon vártam a kezdést ám! De szerintem tudjátok ezt nagyon jól :)
Mindkét lány nagyon szimpatikus volt már elsőre is. Jó állása van Riának, bár azért én a Bayernnél nem dolgoznék. Ez biztos xDD Guardiola? Szerintem nem menő a csapatnál, sőt... xdd ne is legyen az XDD
Bírtam a srácokat is, David karakterét is nagyon bírom. Megértem amiért újra edzeni akar, a futás az nem jó XD mármint hosszútávon. Na és csak megnyerte Ria azt a tálca sört. annyira nyilvánvaló volt, hogy ő nyeri majd :DD És a bieber-ös rész, jujj, én visítottam. fujj :D
Mia karaktere is szimpi. El tudom képzelni mennyire unalmas az előadás xd Peter hát érdekes fickó. Elég kocka akinek nincs más témája, tipikus jellemző rájuk. Hatalmas szíve van a lánynak, ez az árvaházas dolog szép volt tőle. Karl-t nagyon bírom. Rendes nagybácsi. Tényleg feltalálta magát. Jó hogy vannak kapcsolatai neki is. :) A randira való készülődés jellemző. Mondjuk a randi borzalmas volt. Szerintem jól döntött Mia, hogy véget vetett neki.
Nagyon kíváncsi leszek a két lány kapcsolatára, és hogy a két M mikor bukkan fel. Örülök egyébként Reus igazolásának is (de ez szigorúan csak a sztoriban van így xdd)
Várom a folytatást!
Bye Csajok!
Deveczke.
Szia Madárkáám:)
TörlésA jó dolgokra megéri várni, szokás mondani:D Úgyhogy örülök, hogy végül megérkeztél, legyőzve minden akadályt:D
Ah, tudod milyen jó hallani, hogy szimpi Mia karaktere? Nagyon féltem ám tőle, hogy leszóljátok majd, de nem:D Juhúú:DDD
Peterre nem az érdekes szót használnám, mert pont, hogy unalmas xD
Óóó, újabb ember, aki az árvaházas húzást dicséri :D Ennek is örülök ám:DDD
Karl is belopta magát mindenki szívébe, ennél boldogabb már nem is lehetnék:D
Lívia a két M mikor bukkan fel? Csak a harmadik részben, ugye?:)
Köszi, hogy írtál!:)
Nix
Szióka Reusfüggőtárs! :D
TörlésNagyon vártuk már, hogy jelentkezz te is :D
Ahh, szóval nem dolgoznál a Bayernnél mii? Akkor sem, ha Marco TÉNYLEG ide igazolna? ;) Egy ilyen masszőr állást bevállalnál mellette, nem? Ne tagadd! :P :D
Guardiola nem menő, de sajnos itt van, és nem tudunk tenni ellene :(
Örülök nagyon, hogy szereted Alabát, mert őt szeretni kell *-* még ha csak itt is... már az is valami :D
Naja, főleg, hogy csaltam mikor írtam, de csss xDD
A focistáink JB mániáját sosem fogjuk megérteni... :D bele kell törődni xD
A két M csak a harmadik részben jön, igen, addig David van meg a többiek :D
köszönjük, hogy írtál :)
xoxo
L.