Sziasztok!
Hogy ne legyen több félreértés: a részt én írtam, csak mivel nem volt netem, és azt hittem, nem is lesz, ezért Niki tette ki. :)
xx
Liv
Grillparti
Hétfőn
reggel korábban kellett kelnem, mint általában, ekkor érkezett ugyanis Mia,
Karl unokahúga. Abszolút simán ment minden, amikor a meccset követő napon
megemlítettem őt a vezetőségnek. Senki nem tiltakozott, sőt még azt is
megengedték, hogy ne csak egy edzés erejéig maradjon, hanem egy egész hetet a
csapattal tölthessen a felügyeletem alatt. A megbeszélés után azonnal hívtam is
Karlt, hogy elújságoljam neki a számukra remek hírt, ő pedig továbbadhassa a
lánynak. Megbeszéltük, hogy hétfőn korán reggel, munkába menet elhozza őt az
edzőközponthoz, én felveszem, és rögtönözök neki egy kis körbevezetést a
Säbener Straßén meg az Allianz Arenában.
Annyira
nem voltam oda az ötletért, mikor felvetették nekem, hogy mi lenne, ha egy
héten keresztül én lennék a lány bébiszittere. Elvégre huszonegy éves, épp elég
idős, hogy feltalálja magát különböző helyzetekben. Próbáltam kihúzni magam a
feladat alól, de mivel más vállalkozó szellemű egyén nem akadt a csapatnál,
végül kénytelen voltam elvállalni. De nagyon nem voltam boldog tőle, hogy hét
napon keresztül egyfolytában a nyomomban lesz egy lány, akit még csak nem is
ismerek, és akinek mellesleg köze sem lesz ahhoz a munkához, amit én végzek.
Csak hátráltatni fog a saját dolgaimban, ezt előre láttam. Csak tenni nem
tudtam ellene, úgyhogy azzal bíztattam magam, hogy mindösszesen egy hétről lesz
szó, annyit meg csak ki fogok bírni. Még akkor is, ha a lányt a lakásomba is be
kell fogadnom, aminek megint csak alig láttam értelmét, hiszen a nagybátyja is
a városban lakott. Igazán nem ártott volna meg neki, ha reggelente jó korán
felkel és keresztülutazza a várost, de mindegy.
Tekintettel
arra, hogy végig fogom mászkálni a napot Miával, kényelmes ruhákba bújtam, meg
lapos talpú cipőbe. Reggelizni alig volt időm, csak egy kevés müzlit kanalaztam
magamba, aztán már indultam is, nehogy megvárakoztassam őket. A számításaim
azonban nem jöttek be, ugyanis megelőztek engem. Erről árulkodott Karl sms-e,
amit nagyjából félúton kaptam meg, és amiben leírta, hogy nemrég kitette az
unokahúgát az edzőközpontnál, mert már nem bírt vele otthon. Azt is a lelkemre
kötötte, hogy nagyon vigyázzak rá, és ne hagyjam bajba keveredni.
Csodálkoztam,
hogy ennyire óvja őt még a tűztől is, de különösebben nem foglalkoztam vele,
inkább kicsit nagyobb sebességre kapcsoltam, hiszen már nem voltam túl messze.
Két perccel később pedig már az edzőközpont előtti járda mellett parkoltam, és
a kormány mögül nézelődve, szememmel Miát kerestem. Nem voltak sokan az utcán,
így könnyű volt kiszúrnom a nekem háttal álló, szőke lányt. Kiszálltam a
kocsiból, odamentem hozzá és ráköszöntem.
-
Szia. Victoria Weiß – nyújtottam felé a kezem.
-
Amelia Schneider. – Gyors kézfogás után magamban megállapítottam, hogy első
ránézésre egészen szimpatikusnak tűnik, aminek kifejezetten örültem. Talán
mégsem lesz olyan szörnyű az az egy hét, amit együtt kell majd töltenem vele.
Reméltem, hogy könnyen szót tudunk majd érteni, és Karl kérésének is eleget
tudok majd tenni, miszerint nem hagyom bajba keveredni az unokahúgát. Mia nem
úgy nézett ki, mint egy bajkeverő-típus. Sokkal inkább, mint egy átlagos,
normális huszonéves lány. Ezért is gondoltam azt, hogy nem lesz vele probléma.
-
Először körbevezetlek itt, a központban, aztán megmutatom a stadiont is. Nem
tudom, milyen anyagra van szükséged, de ami lényeges, azt majd leszűröd
magadnak, és szépen megjegyzed. – Közöltem vele. Jobbnak láttam mihamarabb
elkezdeni a munkát, és túlesni ezen a körbevezetős, unalmas részen, így azzal a
lendülettel el is indultam a bejárat felé. Ő viszont egy tapodtat sem mozdult,
egy pillanattal később pedig az is kiderült, miért nem.
-
A bőröndömet esetleg nem tudom valahová lerakni? – kérdezte. – Nem lenne túl
kényelmes végig magam után vonszolni.
-
Rakjuk be a kocsimba! – ajánlottam. A BMW-hez sétáltunk, kinyitottam neki a
csomagtartót, megvártam, míg bedobja a bőröndöt, aztán le is zártam. – Más
valami? – pillantottam rá. Megrázta a fejét, ezzel jelezve, hogy ez minden,
úgyhogy ismét elindultam az edzőközpont ajtaja felé, ezúttal már Miával a
nyomomban.
Egy
darabig csendben haladtunk egymás mellett, aztán ő – ahelyett, hogy a falon
elhelyezett, a játékosainkról készült arcképeket nézte volna – beszélni
kezdett. Tíz perc alatt sikerült megismertetnie velem az életét, a
tanulmányait, meg mindenféle dolgot, amit fontosnak tartott megosztani velem.
Tulajdonképpen még örültem is neki, hogy folyamatosan mondja a magáét, hiszen
én magam nem voltam valami beszédes, viszont a kínos csöndeket sem szívleltem.
Mia gondoskodott róla, hogy ez egy percre se álljon be köztünk, mihelyst
abbahagyta az egyik sztorit, már kezdett is bele a másikba. De amikor az
edzőközpont egy lényegesebb pontjára értünk, félbe kellett szakítanom őt.
-
Itt a földszinten, mi alkalmazottak, főként csak átszaladni szoktunk, mert az
edzőpályák az épület mögött vannak, a fontosabb irodák pedig a felsőbb
emeleten. Azokat valószínűleg nem is áll módomban megmutatni, mert minden
percben dolgoznak, itt lent viszont tudok mutatni pár érdekességet. A srácok
rengeteg időt töltenek itt, ahogy látod mindenféle szórakozási lehetőség adott
számukra – mutattam a csocsó-, pingpong-, illetve a billiárdasztal felé.
Ezektől kicsit távolabb egy hatalmas nagy kanapé foglalt helyet, vele szemben
pedig minden videojátékozáshoz használatos eszköz. – Vannak napok, amikor itt
is ebédelnek, együtt – intettem a hosszú faasztalok felé a terem másik végében.
– Itt van még a jegyirodánk is, kicsit messzebb pedig egy fanshopot is találsz.
Ahogy
továbbhaladtunk a folyosókon, a fehér falakon a csapat eddig elért eredményei
kísértek minket végig. Ott álltak a megnyert bajnokságok, német kupák, BL,
illetve kisebb-nagyobb elhódított serlegek pontos dátumai, amik előtt Mia le is
ragadt egy pár pillanatra bámészkodni. Mivel nekem nem volt akkora csoda ez a
hely, hiszen nap mint nap itt ütöttem el az időmet, nem álltam le vele együtt
nézelődni, inkább haladtam tovább, hogy minél előbb letudjuk ezt az egész
idegenvezetősdit.
Megmutattam
neki a legmodernebb eszközökkel felszerelt edzőtermet, a masszázsrészleget, a
medencékhez is elvittem őt, vetettünk egy pillantást az itteni öltözőkre, végül
a kényelmes bőrszékekkel ellátott moziteremben lyukadtunk ki, ahol ismét
elidőztünk egy darabig, mert Mia nem bírta megállni, hogy ne ücsörögjön ott egy
darabig, miközben csak bámul előre csodálkozva. Ha belegondoltam, hogy egyszer
én is ilyen lehettem… Te jó isten!
Miután
hajlandó volt ismét a feladatunkra koncentrálni, egy ajtóhoz mentünk, ami
kivezetett az épületből a szabadba.
-
A játékosok általában a hétfőt kapják meg szabadnapnak, ezért nem dolgozik
jelenleg senki a pályákon – magyaráztam, miközben elindultunk a zöld gyep
mentén. – Az edzéseket több gyakorlatra bontják fel, például van, aki csak
futómunkát végez. Gondolom, ezeket kell majd megfigyelned a hét során. Ha
kérdésed van, hozzám is fordulhatsz, de biztosabb, ha az edzőktől érdeklődöd
meg.
Meséltem
neki az edzések rendjéről, a nyílt edzésekről, és minden ehhez kapcsolódó
dologról, ami hirtelen eszembe jutott és fontosnak tartottam megemlíteni. Az
elején még figyelt rám, később azonban feltűnt, hogy nem arra koncentrál, amire
kellene. Nem értettem, hogy ha ez a feladat annyira fontos neki, akkor miért
nem tudja komolyan venni? Miért nem figyel rám, miközben magyarázok neki? Már a
legelején sejtettem, hogy ez lesz ebből az egészből, ezért is nem akartam
elvállalni a rám bízott feladatot.
-
Amelia, figyeltél? – fordultam hozzám számonkérően, miután tíz percet beszéltem
hozzá folyamatosan úgy, hogy az összes szavamat eleresztette a füle mellett.
Idejét láttam alávetni őt egy tesztnek, amin nyilvánvalóan csúfosan meg fog
bukni.
-
Persze, Tori – vágta rá. Az általam olyannyira gyűlölt becenevem hallatán
megrándult az arcom. – Viszont nem szeretem, ha a teljes nevemen szólítanak.
Hívj csak Miának! – próbálta terelni a témát.
-
Én pedig kifejezetten utálom, ha valaki Torinak nevez – közöltem vele hűvösen.
– Ria, oké? – Fülét-farkát behúzva bólintott, én meg elégedetten nyugtáztam
magamban, hogy most már talán nem lesz vele gond a továbbiakban. Azért a
tesztet még nem zártam le, volt egy utolsó lehetősége, hogy jóvátegye, hogy nem
figyelt. – Akkor menjünk – engedtem őt előre. Kíváncsi voltam, jó irányba
indul-e el, de csak állt ott előttem, mozdulatlanul. Végül sikerült leküzdenie a
büszkeségét, és visszafordult hozzám.
-
Hova is megyünk? – kérdezte. Sejtettem, hogy ez lesz. Megforgattam a szemem,
aztán kielőztem őt és elindultam a kijárat felé, itt ugyanis véget ért a napi
programunk, mehettünk a stadionba. Beültünk a kocsimba és nekivágtunk a néhány
perces útnak. Vezetés közben én megterveztem, hogy milyen sorrendben fogunk
végighaladni a hatalmas létesítményen, Mia pedig beszélt hozzám valamit, de
bevallom, most én nem figyeltem egy szavára sem. Túlzottan lefoglalt, hogy
kitaláljam a lehető legrövidebb útvonaltervet az Allianz Arenában.
Érkezés
után elsőként megmutattam neki, hogy ha rögtön belép az ajtón, mit merre fog
találni, melyik irányba kell elindulnia, ha nem akar célt téveszteni. Megint
azt láttam rajta, hogy bólogatás közben el-elkalandozik a tekintete, és sűrűn
pillant a pálya irányába, de ezúttal nem szóltam rá. Az ő baja, ha lemarad
dolgokról. Még egyszer biztosan nem fogom elmagyarázni neki.
-
Itt a sajtóterem – nyitottam be az egyik ajtón, miután végeztem a mondókámmal.
A szoba elrendezése nem lehetett ismeretlen számára, hiszen nagyban hasonlított
egy egyetemi előadóteremhez. Éppen csak a padok hiányoztak. – A meccsek előtt,
illetve után ide gyűlnek be az újságírók, riporterek, hogy feltegyék a
játékosoknak a kérdéseiket.
-
Hű, jó nagy! – jegyezte meg.
-
Általában maximum három játékos ül a mikrofonok mögé, és körforgásszerűen
váltják egymást – tettem hozzá, az ő mondatát figyelmen kívül hagyva.
Szerencsére most nem akart percekig bámészkodni, meg kipróbálni, hogy kényelmesek-e
a műanyag székek, úgyhogy haladhattunk tovább az öltözők felé.
Odabent
makulátlan tisztaság, rend és valamilyen friss, tengerpartot idéző tisztítószer
illata fogadott minket. Valószínűleg nem sokkal takarítás után érkeztünk. Itt
sok mindent nem tudtam elmagyarázni Miának, de felajánlottam, hogy ha akarja
tudni, melyik játékos hol foglal helyet a meccsek alkalmával, akkor azt
megmondom neki. Ezzel elvoltunk egy darabig, gyanítom, az összes kedvencét
felsorolta nekem. Innen az általam oly jól ismert masszázsszobába vittem őt,
pár szóban összefoglaltam a saját munkám lényegét, majd indultunk is tovább.
Nagyon untam már ezt a körbevezetést, és most már szerettem volna minél előbb
befejezni. Éppen ezért a stadion többi részének bemutatását rövidre zártam.
Egyébként is, Mia sem figyelt már arra, hogy miről beszélek, annyira be volt
sózva, hogy láthassa a pályát. Nem is húztam tovább az időt, a
játékosfeljáróhoz vezettem őt, és most az egyszer hagytam, hogy szinte tátott
szájjal bámulja percekig a falon függő címert, meg a körülötte lévő dolgokat.
Azt
hittem, a pálya szélére lépve tesz majd valami megjegyzést, mint a
sajtószobában, de meg sem szólalt, csak lenyűgözve nézelődött jobbra-balra. Meg
tudtam érteni őt, én is ugyanígy álltam itt, amikor elkezdtem a csapatnál
dolgozni. Előtte jártam már ugyan a stadionban, hiszen a mérkőzések rendszeres
látogatói voltunk a családdal, de így üresen valahogy még nagyobbnak, és még
lélegzetelállítóbbnak tűnt, mint szurkolókkal tele. Nem tudom miért, de így
volt.
-
A fűre nem léphetünk rá, viszont visszamegyünk, és megmutatom a VIP részleget –
zökkentettem vissza Miát a valóságba. Eleget ácsorogtunk ott, ideje volt
haladnunk, ha végezni akartunk még a mai délelőtt folyamán.
Nem
sűrűn fordultam meg a különleges vendégeknek fenntartott, étteremmel felszerelt
helyen; életemben talán kétszer, ha ültem ott, így jóformán nekem is újdonság
volt a látvány. A pálya, illetve az egész stadion minden szegletét tökéletesen
be lehetett látni innen, egyszerűen fantasztikus volt. Itt töltöttük el a
legtöbb időt, a széksorok között sétálgattunk, megmutattam neki a különböző
szektorokat, aztán visszamentünk legfelülre és még egyszer körülnéztünk, minden
egyes részletet az eszünkbe vésve.
-
Egyszer, gyerekként voltam itt meccsen – szólalt meg, ezzel megtörve a varázst.
– Azóta szeretem a csapatot, és csodálom a meccsek légkörét.
-
Igen, valóban leírhatatlan – bólintottam egyetértően, közben pedig azt
gondoltam, ezt bár ne mondta volna. Jobb volt, míg nem tudtam, hogy csak azért
van itt, mert rajong a csapatért. Ezzel újabb rossz pontot szerzett nálam,
mellesleg ha belegondoltam, miket fog művelni, ha találkozik a srácokkal… Csak
remélni tudtam, hogy nem ugrik majd visítva a nyakukba, és ki tud majd nyögni
nekik kettőnél több értelmes mondatot. Jól meg kellett gondolnom, magammal
vigyem-e délután David grillpartijára, de végül arra jutottam, gonosz dolog
lenne otthon hagyni őt.
A
gyomrom hangos korgással jelezte, hogy ideje lenne ennem valamit a reggeli
müzli után, és amúgy is végeztünk a mai programokkal, úgyhogy szóltam Miának,
hogy most már indulunk haza. A legrövidebb utat választottam a stadiontól
hazáig, hiszen jól hallottam, hogy ő is legalább olyan éhes lehet, mint én. Nem
hiányzott, hogy Karl kiakadjon rám, amiért éheztetem az unokahúgát, szóval
inkább siettem.
Otthon
megmutattam neki a szobáját, meg nagyjából azt is, hogy melyik helyiséget hol
találja, aztán egyedül hagytam, hogy kipakolhasson, én pedig a konyhába mentem
elintézni egy telefont. Davidet hívtam, hogy mikor mehetünk át, mert már
mindketten iszonyat éhesek vagyunk. Korábban már említettem neki, hogy
díszvendéget is viszek hozzá, így nem érte meglepetésként a többes szám. Azt
mondta, akár indulhatunk is, a hús már javában sül.
-
Nagyszerű, akkor tíz perc és ott vagyunk. – Gyors búcsú után letettem, Mia
pedig pontosan ekkor lépte át a küszöböt, és arról kezdett érdeklődni, tud-e
valamiben segíteni nekem.
-
Nem, nem kell, mert nem itthon fogunk enni – válaszoltam. – Meg lettünk hívva
egy grillpartira. Ha készen vagy, akár indulhatunk is. Nem megyünk messzire,
mindössze két perc séta lesz az egész.
Úgy
is volt, ahogy mondtam, egy utcányit kellett sétálnunk, aztán már ott is
álltunk az általam oly jól ismert ház előtt. Megnyomtam a csengőt, és vártam,
hogy David kijöjjön elénk. Na és közben kíváncsi voltam, mit fog reagálni Mia,
ha megtudja, kihez is érkeztünk. Elmosolyodtam, ahogy megláttam azt a
meglepettséget az arcán, mikor észrevette a közeledő házigazdát. Amíg ő
próbálta rendezni az arcvonásait, én átöleltem a középpályást, majd bemutattam
őket egymásnak. Amíg ők a puszilkodással voltak elfoglalva, elfordultam, hogy
Mia ne lássa, ahogy a zavart arckifejezésén nevetek.
-
Remélem, már éhesek vagytok, lányok, mert hamarosan ehetünk. Még egy kicsit
sütnöm kell a húst – mesélte David, miközben az udvarra terelt minket. A
grillsütőhöz lépett, én meg vele tartottam, hogy segítsek neki, ha kellene.
Váltottunk pár szót, kérdezte, hogy milyen volt a körbevezetés, aztán beküldött
a konyhába, hogy a hűtőből hozzak ki magunknak valami innivalót. Amikor
visszaértem, ránk parancsolt, hogy ne ácsorogjunk felette, inkább foglaljunk
helyet.
-
Jóban vagy a játékosokkal? – kérdezte Mia, miután leültünk a már előre
megterített asztal mellé.
-
Persze, szinte mindenkivel. Nem nehéz velük jól kijönni, de majd te is rájössz,
mert lassan biztos beesnek még páran – feleltem, majd a kezébe nyomtam az
üvegpoharat, amibe az imént töltöttem neki gyümölcslevet.
Én
magam sem tudtam, hogy ki jön még rajtunk kívül, de nem is ez érdekelt
leginkább, hanem hogy mit fog reagálni Mia, amikor befut három-négy Bayern
sztár. Kíváncsi voltam, előjön-e belőle a rajongó énje, vagy tudja majd kezelni
a helyzetet, és megőrzi a hidegvérét. Az eddigiekből azt szűrtem le, hogy képes
visszafogni magát, de ugyanakkor az is feltűnt, hogy teljesen máshogy
viselkedik, mint a délelőtt folyamán. Nem csacsogott összevissza, de még
mosolyogni is alig láttam, pedig a körbevezetésen le sem lehetett lőni őt.
Azért azt reméltem, hogy nem fog egész délután egymagában, unatkozva ücsörögni
itt, és nem követeli majd korábban a tervezettnél, hogy menjünk haza, hanem
valamelyik játékossal megtalálja a közös hangot és visszatér a délelőtti
önmagához. Mondjuk az arckifejezése nem erről árulkodott, mikor bemutattam a
sorban érkező Basti, Thomas és Shaq hármasnak.
A
srácok a hintaágyba telepedtek, és beszélgetni meg viccelődni kezdtek, én pedig
egyedül maradtam Miával, aki továbbra is sztrájkolt beszéd terén. Így viszont
hamar eluntam, hogy csak ott ülünk egymás mellett némán, ezért felálltam és
Davidhez sétáltam, hogy ne magányosan sütögesse a húst.
-
Mi a helyzet? – érdeklődte meg, mikor közelebb értem hozzá. – Nem tűnik valami
beszédesnek – vette halkabbra a hangját, és Miára nézett, aki csak ült ott az
asztalnál, egyedül, és néha el-elmosolyodott Thomas hülyeségein, amivel
folyamatosan szórakoztatta a társaságot.
-
Délelőtt nem ilyen volt. Az a baj vele, hogy meg van veszve értetek, és nem
tudja kezelni a helyzetet. Azért hoztam el, hogy hozzászokjon, hogy egy hétig a
kedvencei fogják körülvenni. Inkább itt jöjjön ki belőle ez a viselkedés, mint
mondjuk holnap.
-
Igazad van – bólintott. Több szó nem esett a vendégemről, inkább
bekapcsolódtunk a többiek által folytatott beszélgetésbe, nevettünk Müller
idióta nevetésén, és jól éreztük magunkat. Beismerem, Miáról teljesen meg is
feledkeztem, és nem foglalkoztam vele, hogy ő is élvezi-e a bulit. Egy kis idő
után David hívta fel rá a figyelmemet, hogy már nem egyedül ücsörög, hanem
Basti társaságában.
-
Neki ugye van barátnője? – pillantottam a harmincegyesünkre összevont
szemöldökkel. David csak hangosan felnevetett válaszadás helyett, majd miután
kiszórakozta magát a kérdésemen, megjegyezte, hogy szerinte nem kell amiatt
aggódnom, hogy Basti rámozdul Miára. – El tudom képzelni Karlról, hogy levágná
a fejem, ha úgy szolgáltatnám vissza az unokahúgát, hogy összejött Bastian
Schweinsteigerrel – tűnődtem el. – Köztük azért van korkülönbség. Na, mindegy.
Mikor lesz kész a kaja? Éhen halok – panaszkodtam Davidnek, akinek meg melege
lehetett, mert úgy döntött, megszabadul a pólójától.
-
Még öt perc – fordította meg az egyik hússzeletet tettetett nagy
szakértelemmel. – Addig bemész a salátáért?
-
Persze – feleltem. Úgy ismertem már a házát, mint a tenyeremet, szóval esély
sem volt arra, hogy eltévesszem a konyhát. Kivettem a hűtőből a nagy fémtálba
borított zöldségeket, az oldalsó rekeszből az öntettel teli üveget, kivittem az
udvarra és letettem Mia elé az asztalra. Ő még mindig Bastival beszélgetett, de
az elcsípett mondatokból arra következtettem, hogy a középpályást is csak az
élettörténetével fárasztja. De legalább beszélgetett valakivel, nem csak ült és
unatkozott.
-
Kész a kaja! – kiabált David, mire mindenki felkapott az asztalról egy tányért
és odasereglett a grillrács köré. A nagy sorba állást egy kis közjáték zavarta
meg, Shaqirinak ugyanis sikerült annyit innia a délután folyamán, hogy ne vegye
észre a galád módon útjába álló széket. A földet érést követően szitkozódott
egy sort, feltápászkodott, leporolta magát, majd elkezdett veszekedni a
székkel, hogy miért nem tudott kitérni előle, mikor látta, hogy jön. Amikor
pedig már azt képzelte, hogy a szék is beszél hozzá, ráadásul kötekszik vele,
már mindannyian a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Végül, amikor rájött, hogy ő a
jókedv okozója, még szándékosan rá is játszott egy kicsit, aztán viszont
abbahagyta a komolytalankodást és ő is sorba állt a tányérjával.
-
Jót beszélgettetek Bastival? – ültem le Mia mellé, miután én is megkaptam a
nekem járó adagot. Annak ellenére, hogy ott volt a nagy asztal, szinte
mindannyian a hintaágyban ülve láttunk neki a hús meg a saláta
elfogyasztásának.
-
Ha mindenki olyan, mint Basti, akkor tényleg nem nehéz velük kijönni –
válaszolt, miután lenyelte a szájában lévő falatot. – Lehet egy kérdésem? –
kérdezte aztán hirtelen. Meglepődtem a témaváltáson, de megvontam a vállam.
Érdekelt, mire volt kíváncsi velem kapcsolatban, hiszen a nap folyamán eddig
nem sok érdeklődést mutatott irántam. – Együtt vagytok Alabával? – Ez a kérdés legalább
annyira meglepett, mint az előző. Davidre pillantottam, aki Shaqirivel nevetett
valamin, és eltűnődtem rajta, hogy vajon mi történt kettőnk közt a délután
folyamán, amiből Mia azt szűrte le, hogy együtt vagyunk.
-
Nem, dehogyis! – vágtam rá végül az igazságnak megfelelően. – Csak jó barátok
vagyunk
-
Ühüm – bólogatott idegesítő, mindentudó vigyorral az arcán.
-
Tényleg így van – hangsúlyoztam ki a tényleg szót, hogy eljusson az aprócska
agyáig. Egy pillanat alatt sikerült felhúznia.
-
Szerintem nincs barátság fiú és lány között – okoskodott tovább, mire közöltem
vele, hogy akkor nyissa ki a szemét, mert itt a példa, hogy igenis van, de ő
továbbra sem szállt le a témáról. - Ha van is, akkor hosszútávon biztos
átalakul – rántotta meg a vállát. Ez a flegma mozdulat végképp kihúzta nálam a
gyufát, úgyhogy fogtam a tányéromat és inkább átültem az asztalhoz, Thomas
mellé és beszédbe elegyedtem vele. De mivel jócskán dolgozott még bennem a düh,
a felét sem fogtam fel annak, amit mondott, pedig biztosan szórakoztató volt. A
viccei helyett azonban végig az járt a fejemben, hogy mégis hogy a fenébe fogok
kibírni e mellett a lány mellett még hat teljes napot, mikor már most ott
tartok, hogy egyetlen szavával képes az őrületbe kergetni. Annyi biztos volt,
hogy nem küldhetem haza. Ha már elvállaltam a feladatot, akkor így vagy úgy, de
végig kell szenvednem vele azt az egy hetet.
Hellóka! :D
VálaszTörlésHát, bennem fel sem merült, hogy nem te írtad, egyrészt, mert tudom, hogy te írod Riát, másrészt, ha nem tudnám is tudnám, mert szerintem felismerhető a stílusotok (így, hogy mindkettőtöktől olvasok, meg főleg :D) (értelmes mondat level99 :D)
Riát nagyon csípem (bár ezt talán mondtam már), függetlenül attól, hogy "most nem épp a legszeretnivalóbb" :D Egyébként "Ha belegondoltam, hogy egyszer én is ilyen lehettem", szóval csak ne tessék csúnyán nézni Miára :DD
Jajj annyira tetszik ez a kis kör, ami itt van Alabánál. :D Mindenki, akit szeretek, senki, akit nem (Jó, Martinezt még beszuszakolhattad volna, csak hogy Thomas tutira jól szórakozzon :DD) A "Neki ugye van barátnője?" résztől kezdve nagyot nevettem, és most is ha visszaolvasom, akkor vigyorgok, mint a vadalma. :DD Mellesleg ki tudja, mi lenne Karl reakciója, végtére is ő is nagy Bayern fan :DD
Nagy fémtálba saláta? :D Alabánál maradt a Salátástál?:DDD Bocsi, ezt nem bírtam ki .. :D
Shaqnak hogy a bánatos égbe sikerült magát ennyire szétcsapnia kb másfél-két óra alatt?:DD De persze nagyon kis cuki volt :DD Ő ne lenne... :D (készüljetek, hogy valószínűleg minden kommentemben lesz majd Bastis és/vagy Shaqos blokk:D)
Nem akarok itt okoskodni, de Miának igaza van. :D Ria meg tagad, ami egyet jelent a beismeréssel :D Szóóóval :D én támogatom a Ria-Alaba párost :DD (Meg a Mia-Bastit is...:P)
"Müller idióta nevetésén" ettől most erős késztetést érzek arra, hogy megnézzem AZT a bizonyos videót... :D Alaba miatt meg azt a másikat...xD Nem lesz ez így jó... :D
Tetszett, mondtam már? : Ha nem, akkor most mondom, nagyon tetszett. :D És lelkesen várom a folytatást :DD
puszi, Dorcsy
Sziaa! :D
TörlésIgazából egy ember miatt lett kiírva, de aztán benne is kitisztultak a dolgok. És amúgy tényleg felismerhető, hogy ki kicsoda, mert Niki sokkal jobb nálam (és ha ezt meglátja, megöl, de így van :D).
Most még csíped őt, de ha a vasárnapi rész után is ezt fogod mondani... :D Annak a végén aztán végképp nem lesz szeretnivaló. De mondjuk pont azért szeretem a DD-t, mert a két főszereplőnk nem lett azonnal világi nagy barátnő/nem rokonok, és ettől más az egész, mint a legtöbb közös sztori :D Ja, meg mert mi is ilyenek vagyunk néha Nikivel. :D
Legközelebb Martinez is eljön majd - egy másik történetben, mert ebben már nem lesz több Alaba-féle grillparti. :) Hm, amúgy hogy egy kicsit visszadjam Nikinek a múlthetit: Basti és Mia jól mutatnának együtt, és lehet, hogy Karl levágná Ria fejét, de aztán megköszönhetné neki a sok ingyenjegyet a Bayern meccsekre... :D
Hahaha, fel sem tűnt, hogy ezt írtam bele xD Várjuk máskor is a hasonló meglátásokat! ;)
Azt nem tudom, csak azt, hogy csakis a te kedvedért került bele :D Készülünk, és várjuk-várjuk :D
Neem, Miának nincs igaza. Vagy kitudja?! :D Majd ez is kiderül idővel, addig meg találgass, reménykedj, támogass :D
nézd meeg! megnézem én is mindjárt :D Alaba már megvolt tegnap :DD
Örülök, hogy tetszett, a folytatás pedig szokásosan vasárnap, Nikitől érkezik :D
xoxo
L.
Szia, Lívia! :D
VálaszTörlés"számukra remek hírt" xD Már ez a célzás - ha ez egyáltalán az volt - is nagyon bejön. :)
BMW *.* Menő munkához menő kocsi dukál! :D Én is kérek egyet, de ezt tegnap megbeszéltük. xD
Tíz perc alatt az egész életét? :O Most vagy unalmas volt az eddigi élete vagy nagyon gyorsan hadart. xD Szerintem az utóbbi. ;)
Ez a neves dolog tetszett már múlt héten is, de jó volt megismerni Tori :P szemszögéből is. :D
"gonosz dolog lenne otthon hagyni" Pont illett volna Ria karakteréhez! xD Legalább is szerintem. :)
Thomas elszórakoztatta őket, de biztos előfordult, hogy már az ő röhögésén nevettek. ;) xD Ja, jó látom, te is kitértél a nevetésére. x'D
Hát, szép lenne, ha Basti rányomult volna. xD Arra kíváncsi lettem volna, hogy Ria hogyan reagál a dologra. ;)))
Aki annyit ivott, hogy leáll veszekedni egy székkel, az már nem biztos, hogy észreveszi, hogy rajta röhögnek, de azért tetszett! :D xDDD
Mint már Nikinek említettem kíváncsi leszek erre a hétre! Az pedig nagyon tetszik, hogy nem két egyforma, egyből egymásra találó csajról szól, hanem egy kis ellenét köztük izgalmassá teszi a cselekményt a két jómadár érkezéséig! :)))
Biztos, hogy nem kaphatunk néha hétközben is részt??? *.*
Ja, ki ne hagyjam már, hogy imádtam ezt a részt is! :D
Puszi!(:
Sziaaa karamellásfagyi"rajongóm" xD (többet te se eszel olyat, mi? hahaha)
TörlésCélzás volt, bizony :D
Naja, kéne az a BMW, meg az a Ferrari is xD Mikor szerezzük be őket?
Szerintem is utóbbi, de majd megkérdezzük Nikit, jó? :D
Naa, nem akarom hallani/látni, hogy Tori xD Hogy lehet a Victoriának ilyen szar beceneve? o.O Mikor nevet választottunk, mondtam is Nikinek, hogy 1000%, hogy nem fogja Torinak hívni senki xD
Illett volna, de aztán később benne van, miért vitte mégis magával.
Hahaha, Thomas nevetése mellett nem lehet elmenni szó nélkül, imádom. :D
Lesz még alkalma Bastinak, HA akar egyáltalán valamit, és nem csak szimplán jófej volt most is, mint mindig :D
Jóólvaan :DDDDD Elnézem a beszólást, mert te adtad az ötletet ;) <3
Ó, olvass egy válasszal fentebb, ugyanezt írtam le. :D
Majd megbeszéljük a hétközi részeket, ha már úgy állunk, hogy lehet róla beszélni...:D
örülök, hogy tetszett :))
xoxo
L.
Sziasztok! :D
VálaszTörlésNagyon jó lett a rész.Beláthattunk Ria szemszögébe is.Most már legalább tudom mit nem kedvelnek egymásban.Nagyon tetszik Viktória stílusa és gondolkozási módja, viszont ha egy kicsit finomabb lenne a lánnyal az sem lenne bűn.
Jót nevettem Shaqirin amikor "elkezdett vele kötekedni a szék" komolyan dőltem a nevetéstől.Viszont az elgondolkodtató hogy Mia miből következtette le azt hogy David és Ria egy pár.Hát azért mert sülve főve együtt vannak?Az isten szerelmére dehát csak most csöppent bele ebbe a világba az a lány, jó hogy nem tudta hogy mi van most a focista és a lány között.Viszont ha tőlem kérdezték volna meg hogy járok-e a legjobb fiúbarátommal lehet én is így reagáltam volna le szóval...
Nagyon kíváncsi vagyok erre a hétre, na meg mint ahogy leírtam már egypárszor arra is hogy hogy kerül majd a képbe Mario és Marco.
Várom a kövi részt!
puszi Adrius <3
Szia Chelsea-s Csajszi! :D (remélem nem baj a megszólítás :D)
TörlésÖrülök, hogy tetszett a rész, meg annak is, hogy csíped Riát, még ha nem is annyira, mint Miát :) Lehet, hogy a későbbiekben meglágyul majd a szíve :))
Shaq nagy sikert aratott, pedig az a rész eredetileg benne sem lett volna a részben :D Ria egy kicsit túlreagálta a dolgot, igazad van, és majd meglátod, nem ez lesz az egyetlen rossz tulajdonsága. Ennek ellenére remélem, hogy majd idővel megszeretitek :D
A két M a következőben már feltűnik, vagyis készül a vasárnapra, mert ha vasárnap, akkor DD :D
köszi, hogy írtál :))
xx
L.
Chelsea-s Csajszi! ÁÁ semmi baaj :DD
TörlésMég tetszik is :P
puszi <3
Szió!
VálaszTörlésNa csak megérkeztem én is. És már kijelentem az elején. Imádom Riát. Imádom a karakterét, mondhat bárki bármit. LEhet, hogy most kicsit "gonosz", de az sosem baj. Sőt. Magamra emlékeztet. :)
A körbevezetés most is uncsi volt nekem, de hát nem köt le a Bayern szentélye na. :D De Ria megszólalásai, imádom a csajt.
Tényleg mi van, ha otthon hagyja Miát? Vicces. De azért ennyire ő sem szívtelen.
Szerintem meg simán lehet több közte és Alaba között, hiába kapta fel a vizet Ria xd Ha azt vesszük van igazság abban amit Mia mondott neki. Érdekes egy hetük lesz na.
Shaq most is vicces volt na. Arc a srác. Basti meg Mia? Na ne. Képtelenség. XD Bár Karl tuti örülne egy Bayernes embernek a családban. :D
Várom a folytatást. Ha nem csal az emlékezetem itt lesznek az "elveszett báránykáink". :D
Bye
Deveczke.
Szia legkedvencebb Madárkánk! :)
TörlésÖrülök, hogy ideértél, annak meg nem is tudod, mennyire, hogy imádod Riát *-* Most felállok mindjárt, és örömtáncba kezdek :D najónem, mert akkor sose válaszolok... :D Szeretem a "gonoszokat", alap, hogy Ria is az lett kicsit :D Ja, meg hát én se vagyok egy szent xD
Több körbevezetés nem lesz ;) Majd teszünk bele más uncsi részt, hahaha. Edzéseket meg mindenfélét. :D
Á, nem, nem hagyja otthon, bedobja a focisták közé :D a mélyvízbe. aztán kecmeregjen ki, ahogy tud xD
Hm, az Alaba témára mindenki lecsapott, de csak én tudom, mi a helyzet köztük :3 Kíváncsi lennék, mit szólna a nép, ha elhitetném itt mindenkivel, hogy Reus a másik főszereplő, a végén meg Ria David mellett kötne ki xD
Szeretjük a kis koboldmakit <3 Dee, Basti meg Mia :D Tudod, ez olyan, mint a David-Ria páros ;)
Folytatás vasárnap, előzetes holnap. :) És igen, a két majomfej végre színre lép! ;)
xx
L.
(esküszöm, hogy nem látom azt az elírt e betűt xD)