Előzetes

Sziasztok! Vasárnap megkapjátok az én 2. részemet is, remélem már várjátok! Addig is itt egy kis előzetes belőle:

Azt hittem, a pálya szélére lépve tesz majd valami megjegyzést, mint a sajtószobában, de meg sem szólalt, csak lenyűgözve nézelődött jobbra-balra. Meg tudtam érteni őt, én is ugyanígy álltam itt, amikor elkezdtem a csapatnál dolgozni. Előtte jártam már ugyan a stadionban, hiszen a mérkőzések rendszeres látogatói voltunk a családdal, de így üresen valahogy még nagyobbnak, és még lélegzetelállítóbbnak tűnt, mint szurkolókkal tele. Nem tudom miért, de így volt.

- A fűre nem léphetünk rá, viszont visszamegyünk, és megmutatom a VIP részleget – zökkentettem vissza Miát a valóságba. Eleget ácsorogtunk ott, ideje volt haladnunk, ha végezni akartunk még a mai délelőtt folyamán.

Nem sűrűn fordultam meg a különleges vendégeknek fenntartott, étteremmel felszerelt helyen; életemben talán kétszer, ha ültem ott, így jóformán nekem is újdonság volt a látvány. A pálya, illetve az egész stadion minden szegletét tökéletesen be lehetett látni innen, egyszerűen fantasztikus volt. Itt töltöttük el a legtöbb időt, a széksorok között sétálgattunk, megmutattam neki a különböző szektorokat, aztán visszamentünk legfelülre és még egyszer körülnéztünk, minden egyes részletet az eszünkbe vésve.

- Egyszer, gyerekként voltam itt meccsen – szólalt meg, ezzel megtörve a varázst. – Azóta szeretem a csapatot, és csodálom a meccsek légkörét.

- Igen, valóban leírhatatlan – bólintottam egyetértően, közben pedig azt gondoltam, ezt bár ne mondta volna. Jobb volt, míg nem tudtam, hogy csak azért van itt, mert rajong a csapatért. Ezzel újabb rossz pontot szerzett nálam, mellesleg ha belegondoltam, miket fog művelni, ha találkozik a srácokkal… Csak remélni tudtam, hogy nem ugrik majd visítva a nyakukba, és ki tud majd nyögni nekik kettőnél több értelmes mondatot. Jól meg kellett gondolnom, magammal vigyem-e délután David grillpartijára, de végül arra jutottam, gonosz dolog lenne otthon hagyni őt.