Előzetes

Soha életemben nem voltam még olyan szótlan, mint a kocsiban és befelé vezető úton. Nem akartam címlapon lenni, nem akartam, hogy ismerjenek, egyszerűen csak jól akartam érezni magam, meg sem fordult a fejemben, hogy ez lehet belőle. Pedig tudnom kellett volna, hiszen a tavalyi tripla után különös reflektorfénybe került a csapat, erre pedig Guardiola is alaposan rásegített, Mariora pedig a dortmundi előélete miatt figyeltek kiemelten.

Az újságokat a kocsiban hagytam, örültem, hogy nem kell tovább néznem őket. Kíváncsi voltam, hogy Mario tud-e már róla, ezért szerettem volna minél hamarabb beszélni vele. Egyúttal pedig le akartam zárni az ügyünket. Jól éreztük magunkat, de többször nem fordulhat elő, nem mutatkozhatok vele, és ezt nem csak az újságírók miatt mondom, hanem a saját lelki békém érdekében is, mert amit tegnap óta érzek, az már túlmutat a vonzalom fogalmán, és tudom, hogy ez tilos.

Szerencsém volt, mert ő volt az első, akit megláttam. Széles mosollyal integetett, majd miután ott hagyta Shaqirit, akivel éppen beszélgetett, oda is jött. Nem volt hangulatom visszamosolyogni, ezért csak egy kelletlen sziát motyogtam.

- Mi a baj? – A karomnál fogva húzott el a többiektől, hogy ne ott beszélgessünk. Aggodalmas arcvonásai arról tanúskodtak, hogy tényleg érdekli, mi történt. Miért nehezíti meg a dolgom?