Előzetes

Nem kellett azon halálra unnom magamat, mert megcsörrent a telefonom. David neve állt a kijelzőn, mosolyogva vettem fel és köszöntem neki.

- Örülök, hogy hívsz – mondtam. Tényleg így volt, hiszen alig múlik el olyan nap, hogy ne beszélnénk egymással személyesen vagy telefonon.

- Mi újság van? – érdeklődött. – Tegnap szinte nem is láttalak…                    

- Ó, a tegnapi napom enyhén szólva eseménydús volt – sóhajtottam, de közben levakarhatatlan mosoly ült az arcomon, ahogy Marcora gondoltam. Valakinek muszáj volt beszélnem róla, és az a valaki mondjuk David volt. – Mindent elmesélek, oké? De nem telefontéma. Mikor érsz rá?

- Egy ebéd holnap együtt? – vetette fel az ötletet. Beleegyeztem, aztán viszont le kellett tennem, mert megjelent Mia, és közölte, hogy ő most átmegy tanulni Mariohoz. Nem voltam biztos benne, hogy lesz abból tanulás, ha ő megjelenik ott, de ezt a véleményt inkább megtartottam magamnak, és a kérésének tettem eleget. El kellett magyaráznom, hogyan jut el Götze házához. Nem volt könnyű dolgom, mert én reggel kocsival voltam, de reméltem, hogy odatalál majd az utasításaim alapján.

Miután elment, azon gondolkodtam, most mihez kezdjek magammal, hogy ne unatkozzak. Nem akartam egyedül lenni, úgyhogy elkezdtem nézegetni a telefonom névjegyzékét, hogy kit is kellene áthívnom. A barátnőim neve fölött átsiklottam, most nem volt kedvem csajos estét tartani velük. Marconál álltam meg. Nem gondolkodtam sokat, hogy felhívjam-e, már tárcsáztam is a számát, ami év eleje óta el volt mentve. Minden játékosunk, az egész edzői stáb, az orvosi csapat, de még Uli Hoeneß és Karl-Heinz Rummenigge neve is ott díszelgett a híváslistámban.